Jogi Konferencia

Jogi Konferencia

2014. október 16-án került megrendezésre a Bakonyerdő Zrt. pápai központjában, a vadászható állat által okozott károkért fennálló felelősségi szabályok értelmezését hivatott konferencia. A konferenciát Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, a több mint hatvan meghívott, és résztvevő vendég jelenlétében.

A meghívást elfogadták többek között Dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke, képviseltette magát a Győri Ítélőtábla és a Veszprémi Törvényszék, a Veszprémi- és a Pápai Járásbíróság, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, a Földművelésügyi Minisztérium, az OMVK, és szinte minden állami tulajdonú erdőgazdaság.

Jogi Konferencia - Hevesi KristófA konferencián öt előadásra került sor. Az első előadásban Dr. Hevesi Kristóf ügyvéd ismertette a vadászható állat által okozott károkért fennálló felelősségi szabályok lehetséges értelmezési lehetőségeit és a vadászatra jogosult tevékenységére vonatkozó fontosabb jogszabályok témát érintő fontosabb rendelkezéseit. Ezt követően Prof. Dr. Náhlik András, az NYME Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani intézet egyetemi tanára tartott részletes előadást a legfontosabb nagyvad fajaink területhasználatáról és mozgásaktivitásáról, a mesterséges akadályok hatásáról és a mozgást befolyásoló képességeiről. A Professzor Úr diákkal és részletes adatokkal ismertette az elmúlt évek monitoring kutatásainak eredményét, melyekből kiderült, hogy a vadgazdálkodónak a vad mozgásának befolyásolására igen szűk körben és hatékonysággal van lehetősége. Kitért a vadgazdálkodó vadászati tevékenységének – hajtás, szóró üzemeltetése, egyéni vadászat –, a vad mozgására gyakorolt tényleges hatására, a mesterséges akadályok körében pedig kiemelten foglalkozott a prizma, és a kerítés mozgáskorlátozó hatására.

Jogi Konferencia - Bakler ZoltánA kávészünet után Dr. Hevesi Kristóf ügyvéd összefoglalta az addig elhangzottakat, egyféle jogi értelmezést ismertetett az ellenőrzési körre, az elháríthatóságra és az ellenőrzési körön kívül eső elháríthatatlan ok mikénti meghatározására nézve.
Bakler Zoltán százados, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében ismertette a baleseti helyszínelésre vonatkozó jogforrásokat, azt, hogy mely esetben kerül sor jegyzőkönyv és mely esetben jelentés készítésére, illetve ezekben milyen adatok kerülnek rögzítésre. Az adatszolgáltatásra és a büntető eljárás, valamint a szabálysértési eljárás adataihoz való hozzáférésről is szó esett.

Jogi Konferencia - Panyor AnettUtolsó előadásként Dr. Panyor Anett, a Bakonyerdő Zrt. vállalati jogásza foglalta össze a baleseti helyszínelés polgári jogi szempontú hiányosságait, a helyszíni szemlével (jelentéssel) kapcsolatos gyakorlati nehézségeket, különös tekintettel az adatrögzítésre. Ezt követően foglalta össze a helyszíneléssel kapcsolatos vadgazdálkodói igényeket.

A konferencia minden szempontból sikeresnek bizonyult, amit leginkább Dr. Makai Lajos Ítélőtáblai Elnök Úr azon ígérete fejezett ki, hogy a bírói kar részéről olyan jogi konferencia megszervezésére kerül sor jövő tavasszal, amelynek célja a bírói kar álláspontjának, vélemények, valamint a vadgazdálkodók tapasztalatainak összevetése az egységes és megalapozott joggyakorlat mihamarabbi kialakítása érdekében, különös tekintettel a konferencián lehangzottakra.

Jogi Konferencia a BakonyerdőnélA konferencia eredményeként megállapodás született Dr. Töreki Sándor, Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitánnyal, hogy a részt vevők által összegyűjtöttek alapján a jövőben a helyszíni szemlék során a vadászatra jogosultak által kért adatok és tények is rögzítésre kerülnek. Ennek érdekében a jelenlévők megállapodtak, hogy a helyszíni szemlével kapcsolatos javaslataikat a Bakonyerdő Zrt. felé eljuttatják, ami annak alapján vadgazdálkodói igényt fogalmaz meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felé. Ezzel új fejezet nyílhat a vadgazdálkodói igényérvényesítés terén, amit a résztvevők külön értékeltek.


Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...