A Bakonyerdő Zrt. idén is követi a korábbi évek hagyományát és az ünnep közeledtével számos település, önkormányzat, intézmény részére adományoz fenyőfát. A tavalyi évhez hasonlóan idén Keszthely város 11 méter magas karácsonyfája Erdőgazdaságunk felajánlásaként, közösségi összefogással érkezett meg a város Fő terére.
Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor. A program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból.
A barkácsolás 10 órakor vette kezdetét és rövid időn belül megtelt a sátor fúró-faragó, kalapáló családokkal, akik madárodút-, és etetőt készítettek.
Délben, Kobzos-Kiss Lajos Mikulásváró zenés előadását hallgathatták meg, majd hamarosan ellátogatott a Télapó a vidáman barkácsoló és daloló gyerekekhez és bekapcsolódott az éneklésbe.