Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

TeSzedd! akció
TeSzedd! akció

A Bakonyerdő Zrt. is aktívan bekapcsolódott a tavaszi szemétszedő kampányba. Több erdészetünk csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz, de saját szervezésben is gyűjtöttük a szemetet.

Gyalogos vándortábor-vezető továbbképzés

A nagy sikerre való tekintettel az Erdei Vándortábor Programot koordináló Országos Erdészeti Egyesület a Testnevelési Egyetemmel együttműködve ismét elindítja a „gyalogos vándortábor-vezető” akkreditált pedagógus továbbképzést. A tanfolyamot sikeresen elvégző pedagógusok nemcsak 30 kreditpontot gyűjthetnek össze, hanem 2019 nyarán már indíthatnak csoportot az Erdei Vándortáborokra, ahol a kísérőknek járó kedvezményekben részesülnek.

Vetélkedés a Kupi-erdőn
Vetélkedés a Kupi-erdőn

A Pápai Erdészetnél a XXII. Erdők Hete keretében, 2018. október 3-án került megrendezésre a felső tagozatos általános iskolások számára szervezett Tallós Pál Természetismereti Terepi Verseny. Az immár 5. alkalommal lebonyolított, jubileumi rendezvényre – 50 éve hunyt el Tallós Pál - 10 oktatási intézmény 14 csapata jelentkezett. A közelebbi települések (Pápa, Nagyalásony, Marcaltő, Magyarpolány) iskolái mellett jött csapat Litérről és Sárvárról is. A versenyt megtisztelte jelenlétével a verseny névadójának családja: felesége, leánya, két unokája és egy dédunokája is.

Tallós Pál Természetismeret Verseny 2018.
Tallós Pál Természetismeret Verseny 2018.

A Bakonyerdő Zrt. idén ötödik alkalommal szervezi meg a Tallós Pál Természetismereti Terepi Versenyt pápai, és Pápa környéki kistérségek általános iskolás felső tagozatos diákjai számára. A jubileumi vetélkedőt Tallós Pál halálának 50.évfordulója alkalmából, hagyományosan a Kupi-erdőn, a XXII. Erdők Hete programsorozat keretében bonyolítjuk.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...