Időszakos erdőlátogatási korlátozás a Cuhában

Időszakos erdőlátogatási korlátozás a Cuhában

Tisztelt Természetkedvelő Látogatók!

„Bakancsos Barangolás Bakonytól a Balatonig”

témájú GINOP pályázat forrásaiból a Bakonyerdő Zrt. az elkövetkezendő hetekben megkezdi a felújítási munkálatokat a Cuha-völgyben.

A munka első ütemében a padok és asztalok cseréjét és felújítását, valamint a tanösvényen található információs táblák megújítását végezzük el, második ütemben pedig a megrongálódott esőbeállókat állítjuk helyre.

Sajnálatos módon a völgyben is megjelent a kőrispusztulás, ami a magas kőris száradását, pusztulását okozza. A biztonság és a balesetek elkerülése érdekében a pusztuló, valamint a tanösvényre és a pihenőhelyekre veszélyt jelentő fák kitermelését is elvégezzük.

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fentiek miatt az említett időszakban előfordulhatnak lezárások, illetve nem biztos, hogy a megszokott rönkbútorokat a helyükön találják. Ugyanakkor tájékoztatjuk a természetkedvelőket, hogy az említett esetleges korlátozás

nem érinti a Cuha Betyárvilág túra szakaszát,

így az a munkálatok idején is zavarmentesen látogatható.

Tehát kalandozzon a Cuha-völgyben a Betyárvilág mobilapplikáció segítségével. Az alábbi felületről töltse le alkalmazásunkat és legyen részese a kalandnak.


 

Kérjük türelmüket és megértésüket, hogy néhány hét múlva közösen örülhessünk a megújult kirándulóerdőnek!

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...