Erdőgazdálkodás a Bakonyerdőnél

A Bakony és a Balaton ölelésében

A részvénytársaságunk 407980 hektár közigazgatási területen belül 62400 hektáron gazdálkodik, amelyből 59600 hektár az erdő. A Bakonyerdő Zrt. területe Nógrád és Zala után hazánk legerdősültebb tájai közé tartozik. Erdeink nyolc erdőgazdasági tájon helyezkednek el, de területünk legnagyobb része a következő három erdőgazdasági tájba tartozik:

  • Magas-Bakony (38 százalék)
  • Bakonyalja (32 százalék)
  • Északi Pannonhát (22 százalék)

Kis területen a Kis-Balaton és a Tapolcai Láp, valamint a Mezőföld erdőgazdasági tájak is érintettek. Területünket délen a Balaton határolja. A Balaton 104,5 méteres tengerszint feletti magasságától egy kevéssé szabdalt parti sáv emelkedik ki délkeleti kitettséggel. Ezt északon völgyekkel erősen szabdalt peremhegyek zárják le. A déli oldalak szárazak, gyér állományokkal fedettek. Az északi oldalak üdék, az erdőtenyészet számára kedvezőek. A Magas-Bakony erdősültebb területei tulajdonképpen fennsíknak tekinthetők, melyből kiemelkednek a magaslatok, az előhegyek és hegyhátak. Legmagasabb pontja a Kőris-hegy (704 méter). A Balaton-felvidék és a Bakony az alapkőzet miatt egyaránt vízben szegény, a patakok vízellátása ingadozó. A Bakony legismertebb patakjai a Gerence és a Cuha, amelyek nyár végére elapadhatnak. A gazdálkodási területünk nagyobb része 2/3 dombvidék és hegyhát jellegű, a fennmaradó 1/3 síkvidék. Ez utóbbiakat az Északi-, Déli Pannonhát, a Kemenesalja, a vas-zalai hegyhát, a Mezőföld és a Nagyberek-Kisbalaton erdőgazdasági tájakba tartozó erdők képviselik. Erdőgazdálkodási szempontból Magyarországon négyféle klímáról beszélünk, melyek nevüket elsősorban az ott élő faállományok fő fajairól kapták. (Az erdészeti klímába sorolásnak alapja a júliusi napok 14 órakor mért relatív légnedvessége.). Területünkön a bükkös klíma 31-, a gyertyános-tölgyes klíma 43-, a cseres-kocsánytalan tölgyes klíma 26 százalékot képvisel. A most készülő klímamodellek azt tanúsítják, hogy régiónkban növekszik legjobban az évi átlagos középhőmérséklet, ezzel párhuzamosan csökken a csapadék. Ez alapján prognosztizálható a klímaeltolódás a cseres-kocsánytalan tölgyes klíma irányába, valamint itt is megjelenik az erdős-sztyepp klíma is, amely eddig nem volt jellemző. Erdőségeink számára a talajviszonyok is meghatározóak. A legnagyobb arányt képviselő talajtípusaink: agyagbemosódásos barna erdőtalaj (25 százalék); rozsdabarna erdőtalaj (30 százalék); barnaföld (7 százalék); pszeudoglejes barna erdőtalaj (3 százalék); ranker talaj (5 százalék); rendzina (21 százalék); sziklás váztalaj (3 százalék); síkláp talaj (1 százalék). A Bakonyerdő faállományának területi öszszetétele: tölgy 18-; cser 25-; bükk 19-; gyertyán 10-; akác 5-; fenyő 12-; egyéb 11 százalék. A Keszthelyi-hegységben 2011 óta tartó szárazság, valamint a következményeként fellépő gombafertőzés és a szú okozta károk miatt összesen mintegy 150-160 ezer köbméter fát kellett teljesen kivágni. Ezek zöme az utóbbi száz évben telepített fenyvesek, de jelentős mennyiségű (50-60 ezer köbméter) a cser és bükk. A kiszáradás mintegy 4000 hektárra terjedt ki. A területen a korábbinál természetesebb élőhelyet kívánunk kialakítani. A kivágott fák helyét molyhos tölgy, virágos kőris, valamin cser foglalja el, de nagy mennyiségben telepítünk szárazságturő cserjefajokat is. Lesznek olyan területeink, ahol a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság irányelveinek megfelelően nyílt és zárt sziklagyepeket alakítunk ki, ezek nagysága meghaladja a tíz hektárt.

Erdőgazdálkodás, Erdészetek, ÉrdekességekHírek

Balatonfüredi erdők
Balatonfüredi erdők

Az erdőket féltő civilek egy csoportja kereste meg Erdőgazdaságunkat a Balatonfüredi erdőkkel kapcsolatban. A Balatonfüredi Erdőért Facebook csoport képviselőivel Erdőgazdaságunk az elmúlt időszakban több alkalommal is egyeztetett.

Befejeződött a tavaszi ültetési időszak
Befejeződött a tavaszi ültetési időszak

A Településfásítási Program a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb lendületű belterületi fásítási kezdeményezése. Az Agrárminisztérium támogatásával 2020 ősze és 2022 tavasza között két ütemben összesen 36 ezer sorfával gazdagodott 1350 magyarországi, 10 ezer fő alatti település.

Erdészverseny a Bakonyban
Erdészverseny a Bakonyban

A Bakonyerdő Zrt. a múlt hét végén Devecseri Erdészetének területén tartotta az évente megrendezésre kerülő házi erdészversenyét, tartalmas szakmai programokkal kiegészítve. Az esemény egyben a helyi selejtező volt az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált “Az Év Erdésze 2022” elnevezésű szakmai versenynek.

Településfásítási Program tavasszal
Településfásítási Program tavasszal

Az Agrárminisztérium Országfásítási programjának köszönhetően Magyarország fával borított területe jelentősen növekedett az elmúlt években. A külterületek mellett, a belterületek zöldítését is támogatja a kormány, a Településfásítási Programmal.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...