Településfásítási Program II. ütem

Településfásítási Program II. ütem

Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így

2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek

el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül.

Az Agrárminisztérium – a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrásból – 2020-ban indította el a Településfásítási programot, amelynek keretében 12 ezer sorfát ültettek el összesen 474, tízezer fő alatti településen.

2021 tavaszán, a pályázatot elnyert települések ültetési munkálatai során a Bakonyerdő Zrt. munkatársai, 22 településen több, mint félezer sorfa elültésében segédkeztek. A Településfásítási Programnak köszönhetően falvak, községek válnak sokkal zöldebbé és természetközelibbé.

Látva az egyértelmű sikert és a jelentős érdeklődést, az Agrárminisztérium a program folytatására további egy milliárd forintot biztosított. Ennek alapján idén ősszel és 2022 tavaszán további, összesen 24 ezer sorfát ültethetnek el közel ezer, tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen.

A program most induló, második ütemében az igénylők 19, belterületre is ültethető, a klímaváltozást jól tűrő fafaj közül választhatnak. Településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek, amelyek között megtalálhatók az ezüst, valamint a kislevelű hárs, a kocsányos- és csertölgy, a díszalma és díszkörte, fehér eper, hegyi juhar, keskenylevelű és magas kőris, továbbá a királydió is.  A nagyméretű sorfák mellett a Program része a szállítás, a mulcs, a fa törzsét védő rácsok és a támasztó karók költsége is, ezen felül minden ültetéshez szakember jelenléte is biztosított.

Az igénylés első és nélkülözhetetlen lépése a regisztráció, amely 2021. június 10-én nyílik meg és 20 napig, június 30-áig áll nyitva az érdeklődő települések számára az Országfásítási Program honlapján. Amennyiben egy település nem regisztrál, úgy nem vehet részt a 2021. július 5-én induló második lépésben, a konkrét fafajok igénylésében. Fontos tudnivaló az is, hogy egy településről csak egy regisztráció nyújtható be, ezért az érintetteknek érdemes egyeztetniük az önkormányzattal. Regisztrációra, illetve igénylésre a települések önkormányzatai, önkormányzati és állami intézményei, egyházi és civil szervezetei, intézményeik jogosultak. Annak érdekében, hogy minél több település jusson fához, a program első, 2020-2021-es ütemében nyertes települések a mostani folyamatban már nem vehetnek részt. Az igénylésre jogosult települések jegyzékét az érdeklődők megtalálják az Országfásítási Program honlapján.

A program lebonyolítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi, együttműködésben az Országos Erdészeti Egyesülettel. A szakmai hátteret mindemellett a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete is biztosítja. Erdész és kertész szakemberek minden ültetésen részt vesznek, szükség esetén szakmai segítséggel, tanáccsal szolgálva. A program részleteit a www.orszagfasitas.hu oldalon lehet megismerni.

Bővebb információ a regisztrációról és a részletekről:

https://orszagfasitas.hu/hirek/megnyilt-a-regisztracio-a-telepulesfasitasi-program-masodik-utemere-a-telepuleseknek-20-nap-all-rendelkezesere-adataik-megadasara/

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...