Egyensúlyban a vadállomány
Az eredményes vadgazdálkodás feltétele a folyamatos élőhelyvédelem, ezért az erdő és a benne élő vadállomány egyensúlyának megteremtését kiemelten fontos feladatunknak tekintjük.
A vadgazdálkodás az egyetlen ágazat, amelyre nem vonatkozik semmiféle uniós szabályozás, így megőrizhetjük nemzeti sajátosságainkat. Ennek tükrében a hazai vadgazdálkodók – köztük a Bakonyerdő Zrt. - folytatni szeretnék neves elődeik kitűnő, az országnak hírnevet szerző munkáját.
A Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. összesen közel 70 ezer hektár földrajzilag változatos és vadban gazdag vadászterületen gazdálkodik a Balaton északi partjától a Bakony hegyvonulatán keresztül a Kisalföld pereméig.
A vadgazdálkodás nyereségorientált, a vadállomány fenntartása és szabályozása, hasznosítása céljából az élőhellyel összhangban folytatott tevékenység. A bevételek növelése mellett az erdő és a benne élő vad- állomány egyensúlyának megteremtését tekintjük kiemelten fontos feladatunknak.
Tekintve, hogy a társaságunk által kezelt vadászterület több mint 60 százaléka erdővel borított, ezért mintegy 1000 hektáron vadföld gazdálkodást folytatunk, hármas céllal. A vadföld gazdálkodás elsődleges feladata a mezőgazdasági vadkárok csökkentése, a vad távoltartása a mezőgazdasági területektől. A második cél a vadállomány téli időszakra történő felkészítése, hiszen ha a vad egész évben megfelelő minőségű takarmányhoz jut, akkor több tartalékot tud felhalmozni, s a téli zord időjárást is könnyebben átvészeli. A harmadik célunk pedig az, hogy a művelt vadföldeken szakembereink egész évben folyamatosan meg tudják figyelni a vadállomány mennyiségi és minőségi alakulását, ily módon következtetések vonhatók le a vadászatok tervezésére és kivitelezésére vonatkozóan.
A jellemzően nagyvadas területeinken gím- és dámszarvas, őz és muflon elejtésére, valamint vaddisznó vadászatokra kínálunk lehetőséget. Különösen hangulatos a téli cserkelő-, a szános vadászatok, a barkácsolás. Kiemelkedően jó a területeinken terítékre kerülő muflonkos trófeák minősége. A térségben hagyományosan magas színvonalúak a szabad területi vad- disznóhajtások, amelyek akkoriban még a híres magyar vadász, gróf Széchenyi Zsigmond érdeklődését is felkeltették.
Erdeinkben az elmúlt években átlagosan mintegy ötezer nagyvad került terítékre. Területeinken tudatos vadlétszámcsökkentést hajtunk végre, ezzel párhuzamosan a minőségi vadgazdálkodás szempontjait helyezzük előtérbe.
Részvénytársaságunk három vaddisznóskertet tart fenn, amelyek átlagosan 340 hektár nagyságúak, ezek Bakonyszentlászló, Monostorapáti, valamint Sümeg térségében találhatóak.
Egyéni és társas vadászatokat egyaránt szervezünk, a vadászidénynek megfelelően. Vadászterületeinkre Európa minden országából, valamint a tengeren túlról is fogadunk vendégeket. Vadászatra érkező, valamint pihenésre vágyó vendégeink nyolc vadászterület hat vadászháza közül választhatják ki az igényeiknek legmegfelelőbbet.
Vadgazdálkodás, Vadászházak, AkciókHírek
A tavaszi időszakban megnő a kirándulók száma a természetben, és van rá esély, hogy – akár a kijelölt turistautak közelében is – gidát, borjat lássanak. A szarvasfélék kicsinyei veszélyhelyzetben próbálnak beleolvadni a környezetükbe (ezt szolgálja pettyes rejtőszínük is), nem menekülnek el. A legfontosabb, hogy ne zavarjuk az állatokat, ne menjünk a közelükbe és semmiképp ne érintsük meg őket!
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a helyi és a megyei balesetmegelőzési bizottság elhatározta, hogy vállalatok, a Csopaki Önkormányzat és civil szervezetek támogatásával az érintett veszélyes útszakaszon figyelemfelhívó óriásplakátokat helyez el.
2019. december 4. és december 21. között (vagy a készlet erejéig) a Bakonyerdő Zrt. Sárosfői-halastavainál kedvezményesen vásárolhatnak PISZTRÁNGOT.
Frissítés: Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel több vásárlót már nem tudunk kiszolgálni. Megértésüket köszönjük!
Régről összeforrott már a Bakony a vaddal, vadászattal, vadászkutyázással. A Bakonyerdő Zrt., a Verga Zrt., és az „Egy a természettel-Vadászati és Természeti Világkiállítás 2021” Nonprofit Kft. azért fogott össze a Vadászkamarával, hogy egy olyan vadászkutyás rendezvénynek adjon otthont, ami nagy elődöknek állít emléket, szemléletét formálva a jelen vadászainak és vadászkutyásainak.