Társaságunk gyöngyszeme

Társaságunk gyöngyszeme

A vadászati feladatok mellett a sárosfői tavaknál halászati feladatot is végzünk. Ennek keretében hagyományos tavi halakat nevelünk, de foglalkozunk pisztrángtenyésztéssel is. Társaságunk gyöngyszeme a sárosfői tórendszer, amelyet gróf Esterházy Ferenc hozott létre, az átadásuk 1907-ben volt. A tórendszer hat kisebb tóból áll, összterületük 32 hektár. Három tó az évtizedek alatt feltöltődött, eliszaposodott, benőtte a nád. Ezek karbantartását, felújítását tervbe vette az erdőgazdaság. A működő tavakat a gyors folyású, és kristálytiszta vizet adó Kígyós patak vízével tápláljuk, a megfelelő vízhozamot a saját fenékforrások is segítik. Vizeinkben hagyományosan compó, csuka, harcsa, kárász, ponty, valamint keszegfélék élnek. A tavak lehalászása a tél beállta előtt történik. A hagyományos tavi halgazdálkodás mellett évtizedek óta – változó intenzitás mellett – pisztrángtenyésztés, nevelés is zajlik Sárosfőn. A nevelő medencéket elektronikával, illetve hálóval védjük a vidrák és a vágómadarak ellen. A Sárosfői-halastavak a madártani értékek (például réti sas, fekete gólya) miatt is kiemelkedőek, a tórendszer vadliba telelőhely. Vonulási időben jelentősen megemelkedik a madárlétszám, többek között holló, nagykócsag, szürkegém is található a területen.

Kategória: 

Nagy Karácsonyfa Vásár
A Bakonyerdő Zrt.-nél

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...