Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Festetics Imre Élményközpont

A Keszthelyen található 4,2 hektáros Festetics Imre Állatpark 2012 tavaszán nyitotta meg a kapuit, ahol manapság már ritkaságszámba menő magyar állatfajokat mutatunk be. 2021 tavaszán az állatpark egy, a hazai csülkös nagyvadakat bemutató Vadasparkkal bővült. A két létesítményben láthatóak őshonos szarvasmarhafajták, juhfajták, lófajták, nemesített magyar kecske, magyar szamár, magyar tyúkfélék, pulykafélék, víziszárnyasok, magyar fodros tollú lúd, gyöngytyúk, fekete puli kutya.

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Mikulásnapi barkácsolás a Természet Házában
Mikulásnapi barkácsolás a Természet Házában

A barkácsolás 10 órakor vette kezdetét és rövid időn belül megtelt a sátor fúró-faragó, kalapáló családokkal, akik madárodút-, és etetőt készítettek. Délben, Kobzos-Kiss Lajos Mikulásváró zenés előadását hallgathatták meg, majd hamarosan ellátogatott a Télapó a vidáman barkácsoló és daloló gyerekekhez és bekapcsolódott az éneklésbe.

Fuss az erdész szemével
Fuss az erdész szemével

Szinte hétről hétre más arcát mutatja az erdő. Él, lélegzik és a természet csodásan megkomponált szimfóniájában minden erdőlakó tudja, hogy mikor kell belépnie és meddig tart a szólama. Az erdészek a természet karmesterei. Betéve tudják az erdőlakók összes kottáját és szinte együtt élnek a zenekarral.

Ismerkedés az erdei életközösséggel
Ismerkedés az erdei életközösséggel

Az idei a XXV. Erdők Hete, amelynek témája az „Erdők és erdészek”. Fő gondolat a fenntartható erdőgazdálkodás vagy még inkább: az erdő gondozása, fenntartása, gyarapítása, mint fenntartható gazdálkodási forma. Ennek a gondolatnak a szellemében 2021-ben is erdészeti programmal várták a Bakonyerdő Zrt. erdei iskolái a természetkedvelő óvodásokat, iskolásokat és kisérőiket.

Élményközpont jött létre
Élményközpont jött létre

A Festetics Imre nevét viselő élményközpont magába foglalja a Természet Háza Látogatóközpontot, a vadon élő állatokat természetes környezetükben bemutató Vadfarmot és a hazai, majdhogynem feledésbe merült őshonos házi állatfajtákat bemutató Állatparkot, valamit a Nagymező kirándulóközpontot.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...