Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Kiderült, hogy mi fán terem az erdő
Kiderült, hogy mi fán terem az erdő

Az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával „Mi fán terem az erdő?” címmel indított három héten át tartó, szakembereket megszólaltató kampányt. A kezdeményezés egyik célja az erdő ökoszisztéma szolgáltatásainak - klímavédelem; erdőesztétika; élőhely és körforgás; biodiverzitás; megújuló termékek; kultúra és kikapcsolódás – bemutatása volt.

Rengeteg szemetet szállítottak el az erdőkből
Rengeteg szemetet szállítottak el az erdőkből

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban még korántsem ért véget, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó erdőgazdaságok és nemzeti parkok területén év végéig folyamatos a hulladékmentesítés.

Egy hektáros Emlékerdő
Egy hektáros Emlékerdő

A Bakonyerdő Zrt. egy hektáros „Emlékerdőt” hozott létre a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében, melynek ünnepélyes átadására 2020. október 9.-én került sor a Farkasgyepűi Erdészet területén, Csehbánya község szomszédságában.

Elmarad a Csodaszarvas Családi Nap
Elmarad a Csodaszarvas Családi Nap

Idén ősszel október 11-én szombaton került volna megrendezésre a II. Csodaszarvas Családi Nap névre keresztelt, vadászati témájú rendezvényünk a Természet Háza Látogatóközpont udvarán. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, ezért a rendezvényt elhalasztjuk.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...