Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Felfedező kaland a magyar erdőkben

Középiskolás tanulókból álló háromfős csapatok 2016. október 31-ig jelentkezhetnek az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) „Fedezd fel az örökséged!” című erdőismereti vetélkedőjére. A résztvevők megismerhetik gazdag természeti örökségünk és a magyar erdőgazdálkodás titkait, illetve értékes túrabolt-utalványokkal is gazdagabbak lehetnek.

Új időpontban a Tallós Pál Verseny

 

A holnapra délutánra jósolt hűvös, viharos szeles időjárás nemcsak kellemetlen, hanem balesetveszélyes is az erdőn tartózkodók számára, ezért a Tallós Pál Természetismereti Verseny elhalasztása mellett döntöttünk. A verseny új időpontja 2016. október 13.

Tallós Pál Természetismeret Verseny 2016.
Tallós Pál Természetismeret Verseny 2016.

A Bakonyerdő Zrt. és a nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskola, Gyenes Viktor földrajztanár vezetésével 2012 őszén hagyományteremtő céllal új, terepi természetismereti vetélkedőt szervezett a kupi erdőben a pápai, az ajkai, a devecseri és a celldömölki kistérség általános iskolás diákjai számára. A Bakonyerdő Zrt. ennek szellemében immár negyedízben szervezi meg a versenyt, hagyományosan az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében.

ERDŐVARÁZS – Családi nap
ERDŐVARÁZS – Családi nap

Több mint ötszáz regisztrált általános iskolást megmozgató interaktív foglalkozásokkal vette kezdetét 2016.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...