Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Erdőlátogatási korlátozás a Kupi- és Magyarpolányi erdőkben
Erdőlátogatási korlátozás - XIV. Nyári Trophy

A Bakonyerdő Zrt. erdőlátogatási korlátozást vezet be a Pápai Erdészet területén található Kupi- és Magyarpolányi erdőkben. A korlátozás 2018. július 13. és július 14. között érvényes.

VI. Balatoni Csillagösvény missziós körút
VI. Balatoni Csillagösvény missziós körút

A Koloska-völgy fog otthont adni a VI. Balatoni Csillagösvény Missziós Körút egyik állomásának, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes celebrál szentmisét a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar és dévai gyerekek közreműködésével.

IV. Fekete István Természetismereti terepi Verseny
IV. Fekete István Természetismereti terepi Verseny

A Bakonyerdő Zrt. a Madarak és Fák Napja alkalmából, negyedízben szervezi meg terepi természetismereti vetélkedőjét a Magyarpolányi-erdőn, általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára.

Tízezrek érdeklődése az Erdővarázson
Tízezrek érdeklődése az Erdővarázson

Budapest, 2017. szeptember 13. –  A II. Erdővarázs Családi Nap hétvégéjén a Szabadság térre interaktív bemutatók, gyerekzsivaj és koncertek költöztek: az állami erdőgazdaságok idén is a belvárosba hozták az erdőt, ahol két napon keresztül 15 tematikus sátorban lehetett ismerkedni a magyar erdők értékeivel és az erdészek sokrétű, izgalmas munkájával.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...