Vajdasági diákok magyarországi nyaralása

Vajdasági diákok magyarországi nyaralása

Július közepén 16 kisdiák és 2 kísérőtanár érkezett a Bakonyerdő Zrt meghívására a vajdasági Kishegyes Ady Endre Kísérleti Általános Iskolából 1 hetes nyaralásra az erdőgazdasághoz. A gyerekek változatos programok keretében ismerkedhettek meg cégünk közjóléti objektumaival: jártak a Koloska-völgyi Vadasparkban, a keszthelyi Festetics Imre Állatparkban és a Természet Házában, ahol a Balaton-felvidék növény- és állatvilágával ismerkedhettek meg. A program összeállításához nagy segítséget nyújtott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, így a Pannon Csillagdában, a tihanyi Levendulaházban és a tapolcai Tavasbarlangban felajánlott látogatás keretében tartalmas kikapcsolódást biztosítottak a diákoknak, Keszthely Város Önkormányzata pedig a balatoni fürdőzés élményét tette lehetővé.

A tanulókat két földrajz, illetve biológia szakos tanárnő kísérte: Bulátovity Tamara és Szelity Julianna, akik kihangsúlyozták, hogy a kirándulás nemcsak a játékról szólt, hanem számos új ismeretre tehettek szert a diákok az erdei iskolai foglalkozások keretében.

Látva a gyerekek lelkesedését, ismerve a határon túli magyar iskolák szűkös lehetőségeit a Bakonyerdő Zrt szeretné a jövőben is segíteni a vajdasági gyermekek magyarországi nyaraltatását.

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...