Csodaszarvas Családi Nap

Csodaszarvas Családi Nap

Idén ősszel, első alkalommal került megrendezésre Csodaszarvas Családi Nap névre keresztelt, vadászati tematikájú rendezvényünk a Természet Háza Látogatóközpont udvarán.

A rendezvény célja volt, hogy vendégeinkkel megismertessük erdeink élővilágát, eloszlassuk a tévhiteket, és erdész kollégáink segítségével új, hasznos ismeretekkel bővítsük az idelátogató gyerekek és felnőttek tudását. Mindezt természetesen játékos formában. Azok a látogatók, akik szerettek volna részt venni az öt állomásból álló vetélkedőn, a jegyvásárlás után  menetlevelet kaptak. Állomásról-állomásra járva pecséteket gyűjthettek a feladatok sikeres teljesítéséért, melyet jutalomra válhattak.

Első állomásunkon Németh Tamás, kerületvezető erdész kalauzolta el az érdeklődőket hazai nagyvadainkkal kapcsolatos kérdésekben.

Második állomásunk koordinátora Benkő László erdész volt, itt távcső segítségével bukkantak rá az érdeklődök a rejtőzködő gímbikára, fácánra, rókára, mezei nyúlra, fogolyra, őzbakra és vadmalacra.

Harmadik állomásunkon patkányokat ábrázoló célra lőhettek a bátor jelentkezők, Major Veronika, futócéllövő világbajnok segítségével. Negyedik állomásunkon erdei nagyvadainkat és nyomaikat párosíthatták össze Tóth Péter, kerületvezető erdész vezetésével. Az ötödik állomást a látogatóközpont épületén belül alakítottuk ki. Itt a kiállításban megbúvó emlősöket, rovarokat, madarakat, hüllőket és kétéltűeket találták és határozták meg a látogatók.

Számos élményekben gazdag további program színesítette a rendezvényt.

Kisteleki Gergely remek solymászbemutatót tartott, produkciójába bevonva a közönséget. Madarai a látogatók feje felett suhantak, ámulatot és kacajokat csalva a szép számmal összegyűlt nézők arcára. Gergő és két segítője, madarai is egész nap az érdeklődők rendelkezésére álltak, szívesen válaszoltak minden kérdésre. Fekete Róbert kollégánk mesélt a vadászkürt történetéről, használatáról, vadászati vonatkozásáról, meg is szólaltatva a hangszert. Szarvasbőgés bemutatót tartott, bevonva produkciójába az érdeklődő gyerekeket.

A nap záró eseménye a vadászkutya bemutató volt, melynek főszereplője a 1,5 éves, Bátor névre hallgató német vizsla. Trefeli Péter, a Dél-Zselic vadásztársaság hivatásos vadásza beszélt a német vizsláról, mint fajtáról, a vadászatban való alkalmazásáról, a kutya tanításának folyamatáról, majd az engedelmességi feladatokat a gyakorlatban is bemutatta. Látogatóink nagy érdeklődéssel fogadták és hosszasan beszélgettek a témáról. Bátor gyerekbarát viselkedést tanúsított, izgatottan forgatta a fejét és hegyezte füleit a vizes vödrében faággal horgászó kisgyerkőc láttán.

A Családi Napon egész nap büfé, termelői és kézműves vásár várta vendégeinket. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság képviseletében Héri János, érdekes, természetismereti játékokkal készült a gyerekeknek.

A Festetics Imre Állatparkban dámszarvas névadó pályázatot hirdettünk a nyáron született két dámborjúnak. Vendégeink névötleteiket a kasszánál elhelyezett dobozba dobhatták be, elérhetőségük megadásával.

A Csodaszarvas Családi Napra közel háromszázan váltottak jegyet, de ezt a létszámot gyarapítják azon látogatóink, akik csak nézelődőként vettek részt a programokon. A sok pozitív visszajelzésen felbuzdulva, a Csodaszarvas Családi Napot jövőre is megrendezzük, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Média: 

Családi nap a vadászat és a természet jegyében /Keszhely TV/

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...