Erdészverseny a Bakonyban

Erdészverseny a Bakonyban

Balatonfüredi erdész képviseli a Bakonyerdő Zrt.-t az Év erdésze verseny országos döntőjén

A Bakonyerdő Zrt. a múlt hét végén Devecseri Erdészetének területén tartotta az évente megrendezésre kerülő házi erdészversenyét, tartalmas szakmai programokkal kiegészítve. Az esemény egyben a helyi selejtező volt az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált “Az Év Erdésze 2022” elnevezésű szakmai versenynek. Az Év Erdésze versenyt kifejezetten az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó, középfokú végzettségű erdész szakemberek számára hirdetik meg minden évben.

A házi selejtezőn a Társaság mind a hét erdészete indított versenyzőt, 13 kerületvezető erdész kolléga mérhette össze tudását, akik

számos versenyszámban bizonyították felkészültségüket.

A több témát felölelő elméleti feladatsor kitöltése és egy komplex felismerési feladat után a terepi versenyszámok következtek, ahol az erdészek napi feladatuk ellátásához szükséges tudásukat tesztelhették és gyarapíthatták. Többek között erdőállományleírás, famagasság és fatérfogat becslés, élőfakészlet meghatározása, gyérítés jelölés, erdőkár becslés, választékolás, trófeaminősítés feladatok vártak a résztvevőkre, melyek szorosan kapcsolódtak az országos megmérettetés várható versenyszámaihoz.

A szakmai nap többi résztvevőjét Farkas Zsuzsanna csemetekert vezető kalauzolta a Bakonyerdő Zrt. Sárosfői csemetekertjében. A terepi szakemberek a délután folyamán három előadáson vettek részt. Váradi József erdőgazdálkodási és természetvédelmi főmérnök részletesen tájékoztatta a Bakonyerdő Zrt. gazdálkodásában történt változásokról a terepi szakembereket. Vajai Dániel fahasználati előadó az Örökerdőgazdálkodás lehetőségeit vizsgálta a Bakonyerdő Zrt-nél, a témában tartott gondolatébresztő előadást. Kovács Béla természetvédelmi főelőadó a klímaváltozás várható hatásairól és következményeiről beszélt a jelenlévőknek.

A tartalmas, jó hangulatú, barátságos szakmai továbbképzés eredményhirdetéssel zárult. A helyezések az alábbiak szerint alakultak:

Egyéni helyezettek:

  1. hely: Tóth Ferenc, Balatonfüredi Erdészet
  2. hely: Felhoffer Péter, Bakonyszentlászlói Erdészet
  3. hely: Papp Armand; Farkasgyepűi Erdészet

Csapathelyezések:

  1. hely: Bakonyszentlászlói Erdészet: Felhoffer Péter; Torkos Péter
  2. hely: Farkasgyepűi Erdészet: Papp Armand, Czigler Tibor
  3. hely: Balatonfüredi Erdészet: Tóth Ferenc, Szántó László

A versenyen Tóth Ferenc, a Balatonfüredi Erdészet kerületvezető erdésze bizonyult a legjobbnak, így ő fogja képviselni a Bakonyerdő Zrt.-t a 2022. május 18-19-én Gyarmatpusztán megrendezésre kerülő országos döntőben.

Köszönjük a kollégák részvételét. Gratulálunk a versenyzőknek és a helyezetteknek!

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...