Bakonyszentlászlói Erdészet

A Bakonyszentlászlói Erdészet a Magas-Bakony észak-nyugati lejtőin és a Bakonyalján terül el változatos természeti adottságú területeken, 200-600 méter tengerszint feletti magasságban 8200 ha-on. Az Erdészet területén egyaránt előfordulnak hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki állományok. Területfoglalás alapján fő fafaj a cser, amit a bükk, erdeifenyő, gyertyán, akác és tölgy követ. Természetközeli erdőgazdálkodást folytatunk, aminek megfelelően 90 %-ban fokozatos felújítóvágásokkal újítjuk fel erdeinket. Évente mintegy 400 ezer csemetét ültetünk és 20 q makkot rakunk el. Éves fakitermelésünk 35 ezer nettó m3. A tűzifa jelentős részét a környékbeli kereskedőknek értékesítjük. Erdészetünk vadászterülete 6060 ha, ahol mind az öt magyarországi nagyvad megtalálható.

Közjóléti objektumaink közül legfrekventáltabb a Cuha-völgyi Kirándulóerdő és Tanösvény, ahol évente mintegy 100 ezer kiránduló fordul meg. A Cuha-völgyben halad a műemléki védettség alatt álló 11. számú vasútvonal, ami alagutakon és viadukton vezet át.

Érdemes még ellátogatni a következő helyekre is: Ördögrét, Pakucs-pihenő, Fenyőfői Ősfenyves, Hódos-éri Ciklámenes, Likas-kő, Pápalátó-kő.

Elérhetőség:
Bakonyszentlászlói Erdészet

8431 Bakonyszentlászló, Petőfi Sándor u. 5.
Tel.: +36 88/595-740
Fax: +36 88/585-740
E-mail: bszlaszlo@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Szórádi Zalán
mobil: +36 30/348-2540

Erdészeti térkép: 

Gazdálkodás, Érdekességek BakonyszentlászlónHírek

Kedvezményes dámbika vadászat (Visszavonva)

A Bakonyerdő Zrt. Devecseri, Bakonyszentlászlói és Farkasgyepűi Erdészeteinek vadgazdálkodási területén 2016. október 24-től

10% kedvezményt

biztosítunk selejt dámbika vadászatra.

Erdőlátogatási korlátozás a Cuha-völgyben
Erdőlátogatási korlátozás a Cuha-völgyben

A Bakonyerdő Zrt. erdőlátogatási korlátozást vezet be a Bakonyszentlászlói Erdészet területén található Cuha-völgyi Kirándulóerdő és tanösvény útszakaszain és az azt körülvevő erdőterületeken. A korlátozás 2016. október 24. és december 31. között érvényes.

Pályázatot hirdetünk üzemeltetésre
Pályázatot hirdetünk üzemeltetésre A Bakonyerdő Zrt. pályázatot hirdet a Bakonyszentlászlói Erdészet területén elhelyezkedő Hódoséri vendégház komplexum (0232/3 hrsz.) üzemeltetésére. Az ajánlatok beérkezésének határideje: 2016. szeptember 16. 10:00 óra
FIGYELEM! Fokozott ellenőrzés erdeinkben
FIGYELEM! Fokozott ellenőrzés erdeinkben

A Bakonyerdő Zrt. Bakonyszentlászlói Erdészete felhívja az erdőlátogatók figyelmét, hogy 2015. december 4. és 6.

Oldalak

Társas vadászati
időpontok és helyszínek

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...