Bakonybéli Erdészet

A Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. Bakonybéli Erdészete által kezelt állami erdőterületet a Magas-Bakony tájrészlet öleli fel. A Bakonybéli medencét körülvevő erdőtömb északi határát a Bécsi-árok-Kőrishegy-Kékhegy vonulata képezi, keletről a Somhegy, délről a Felső Hajag, míg nyugatról a Vörös János séd, és a Gerence-völgy övezi.

Itt található a Bakony hegység három legmagasabb pontja (Kőris-hegy 709m, Kék-hegy 661m, Nagy-Som-hegy 613m), a jellemzően ÉK-DNY-i irányú sasbérces hegyhátak közti völgyekben pedig számos időszakos, vagy állandó vízfolyás található, melyeket a hegység karsztos felépítésnek köszönhetően több bővizű forrás is táplál.

A táj erdeinek nagy részét a szubatlantikus klímának köszönhetően elegyetlen, és elegyes bükkösök teszik ki, gyakori elegyfajok a gyertyán, mezei, hegyi, korai juhar, a kislevelű hárs, magas kőris, és vadgyümölcsök. Kisebb területet foglalnak el az egykoron mesterségesen telepített tölgyesek, illetve lucfenyvesek. Az Erdészet által kezelt mintegy 6877 ha erdő 87%-a természetvédelmi oltalom alatt áll, részét képezi a Magas-Bakony tájvédelmi körzetnek, az ezekben folytatott munkákat is  szoros együttműködésben végezzük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereivel.

Az erdőgazdálkodásunk fő irányvonalát a természetközeli erdőkezelés képezi, célunk, hogy a természeti folyamatokat felhasználva az erdő hármas fukcióját (gazdasági, természetvédelmi, rekreációs) messzemenőkig biztosítsuk.
Ennek szellemében a fahasználati beavatkozásokat vegetációs időn kívül, a lehető legkíméletesebb módszerek megválasztásával végezzük; célunk a fiatal és középkorú erdők folyamatos erdőborításba való átvezetése, és az idősebb erdők időben hosszan elnyújtott szálalóvágással, természetes magtermésből való felújítása. Törekvésünk, hogy a tájnak, termőhelynek nem megfelelő fafajú erdőállományokat őshonosokkal váltsuk fel, ezen belül komoly feladatot jelent a közeljövőben lucfenyő-, valamint kocsányos tölgyes erdeink, több fafajból álló elegyes kocsánytalan tölgyessé, bükkössé való átalakítása.

BakonybélVadászati tevékenységünket is a fenti célnak vetjük alá, olyan mérvű vadállományt kialakítva, amely az erdő természetes folyamatainak működését nem akadályozza.

Bakonybél és környéke közkedvelt kirándulócélpont. Számos turistaút, és táborozó-, pihenőhely várja az erdőlátogatókat. A Gerence-völgyi kirándulóerdőnkben végzett beruházások, karbantartások az idelátogatók pihenési körülményeit igyekeznek javítani. A Bakonybél körüli erdők számos látnivalót tartogatnak, meg kell említeni a Kőris hegyi kilátót, amelyről tiszta időben gyönyörű panoráma nyílik a Kisalföldre, Balaton- felvidékre, az Alpokaljára és a Vértes vonulataira, továbbá közkedvelt úticélok az ókorból származó halomsírmezők (Halomsírok, Százhalom), Bakonyújvár romjai, a Witt-kilátó a Bakony emlékművel, valamint Gerencepuszta közelében az Odvaskői barlang is. Mindezen helyek könnyen megközelíthetőek az erdőterületet jól behálózó turistautakon. A környék erdeit, élővilágát teljes keresztmetszetben mutatja be a gerencepusztai autóspihenőből induló, Kőris-hegyet is érintő körtúra útvonal, a Boroszlán tanösvény.

A Gerence-völgyi kirándulóerdő kezelt tisztásain előzetes bejelentkezéssel sátortáborozásra is nyílik alkalom. Vadász-, ill. turistavendégeinket a huszárokelőpusztai vadász és üdülőházunkban tudjuk vendégül látni.

Elérhetőség:
Bakonybéli Erdészet

8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 7.
Tel.: +36 88/595-100
Fax: +36 88/461-012
E-mail: bakonybel@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Kovács Attila
mobil: +36 30/530-6101

Erdészeti térkép: 

Gazdálkodás, Érdekességek BakonybélbenHírek

Szociális tűzifa Bakonyi erdőkből
Szociális tűzifa Bakonyi erdőkből

Az igényelt tűzifamennyiség 84 %-t még tavalyi évben, a fennmaradó 16 %-t február végéig leszállítottuk. Már nyáron elkezdtük a készletezést, így szárazabb tűzifát tudtunk eljuttatni az Önkormányzatok részére.

Környezettudatosság jegyében újult meg a Hubertlaki Kulcsosház
Környezettudatosság jegyében

A Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli Erdészetének kezelésében működő, tizennyolc fő befogadására alkalmas Hubertlaki kulcsosház, mely a Veszprém megyei Ugod község külterületén, az Öreg-Bakony északnyugati szegletében fekszik, 2013-ban nyerte el jelenlegi formáját.

Erdőlátogatók figyelem!

Tájékoztatjuk a tisztelt erdőlátogatókat, hogy a vaddisznó szaporodási és a gímszarvas agancs vetési időszakában a vadállomány különösen érzékeny az emberi zavarásra. A vad nyugalmának biztosítása érdekében a Bakonyerdő Zrt. a kezelésében lévő erdőterületeken

2018. április 30-ig csak a kijelölt turista utakon engedélyezi az erdőlátogatást.
20% kedvezmény dámbika vadászatra
20% kedvezmény dámbika vadászatra

2017. október 1-től a Bakonyerdő Zrt. vadgazdálkodási területén az egy vendég által elejtett kettő vagy több dámbika esetén a kisebb biká(k)ra 20% kedvezményt biztosítunk. Ajánlatunk abban az esetben érvényes, ha kettő vagy több dámbika kerül eljtésre.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...