A Bakonyerdő Zrt. a múlt hét végén Devecseri Erdészetének területén tartotta az évente megrendezésre kerülő házi erdészversenyét, tartalmas szakmai programokkal kiegészítve. Az esemény egyben a helyi selejtező volt az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált “Az Év Erdésze 2022” elnevezésű szakmai versenynek.
Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) tavaszi nagytakarításra hívta a kirándulókat, erődjárókat. A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót március 21-én az Erdők Nemzetközi Napján indították, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tartott.
A Bakonyerdő Zrt. szerepet kíván vállalni ezen hatások mérséklésében, kiváltásában. Ennek első lépéseként megbízást adott a térséget részletesen elemző Közjóléti létesítési (fejlesztési) terv elkészítésére. A közös terepi bejárás után a tervben megfogalmazott fejlesztési javaslatok a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, a Sajkodért Egyesülettel, az Önkormányzattal egyetértésben és az illetékes hatóságok jóváhagyása mellett valósultak meg.