A Bakonyerdő Zrt. felhívja a kirándulók, túrázók figyelmét arra, hogy társas vadászat miatt az alábbi időpontokban az adott területek lezárásra kerülnek.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy a 2022/2023-as vadászati szezonban mely területeken lehet társas vadászatra számítani. Amennyiben a közöltnél részletesebb információra van szüksége, úgy kérjük keresse az adott erdészet igazgatóját. Elérhetőségek a táblázatban, illetve az erdészet oldalán találhatóak, további segítségként pedig tájékozódhat erdészeti térképeinken is, melyeket az adott erdészetre kattintva érhet el.
„Az ismeretlen ismerős – a lombos fafajok faanyaga” címmel szervezett tudományos konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága. Ahogy a cím is utal rá, a november 8-án lezajlott ülésen a hazai lombos fafajok faanyagának tulajdonságait és felhasználási lehetőségeit mutatták be az előadók, a lehető legváltozatosabb szempontok alapján. A kulcskérdés az volt, hogy hogyan válthatjuk ki és helyettesíthetjük lombos fafajokkal a fenyveseket, illetve az általuk adott nyersanyagot.
A Bakonyerdő Zrt. nyilvános eljárást folytat „napelemes kiserőmű telepítése” tárgyában. Az eljárás tárgya: Franciavágási Fűrészáru Gyár telephelyen 499 KVA-es napelemes kiserőmű telepítése.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022. december 5. 12:00 órára módosult!