Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Eladó házi- és vadállatok
Eladó házi- és vadállatok

A Bakonyerdő Zrt. eladásra kínál házi- és vadállatokat a Festetics Imre Állatparkban:

Abszolút győztes a Galya-kilátó
Abszolút győztes a Galya-kilátó

A kortárs magyar építészet legkiválóbb alkotásait díjazta pénteken az ország vezető nyomtatott és elektronikus médiájának képviselőiből álló zsűri, ahol a Galya-kilátó "Épület" kategóriában az abszolút győztes lett.

Díjazott lett Látogatóközpontunk
Díjazott lett Látogatóközpontunk

Látogatóközpont kategóriában három nyertes hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt.

FOTÓPÁLYÁZAT - Erdei közelítés
FOTÓPÁLYÁZAT - Erdei közelítés

Erdőben található növény- és állatvilág közeli szépségei

A pályázat célja, hogy az amatőr fotósok megmutassák alkotásaikat. Bemutassák az erdőben található növény- és állatvilág páratlan hangulatát és felnagyítsák számunkra a természet apró világát.

Határidő: 2015.11.15. 16:00-ig

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...