Erdei iskolák a Bakonyerdőnél

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Erdővarázs Budapesten!
Erdővarázs Budapesten!

Két napon át, 2016. szeptember 9-10-én interaktív erdei kincsestár és színes műsorok várják mindazokat, akik kíváncsiak a magyar erdők sokszínűségére, hazánk értékes természeti környezetére.

Minősítő okleveleket vehettünk át
Minősítő okleveleket vehettünk át

A Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én vehettük át az Országos Erdészeti Egyesület minősítő okleveleit. A 2014.

Erdők Nemzetközi Napja és a Víz Világnapja a Bakonyi Kisbetyárban
Erdők Nemzetközi Napja és a Víz Világnapja a Bakonyi Kisbetyárban

A nagy létszámmal történő jelentkezés miatt két napos program kerekedett a jeles napok alkalmából. A napsütéses szép időnek köszönhetően vidáman teltek a napok a gyerekek társaságában.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...