Településfásítási Program tavasszal

Településfásítási Program tavasszal

Elindult a Településfásítási Program tavaszi időszaka a Bakonyerdő Zrt-nél

A Bakonyerdő Zrt.-nél is elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka. A program részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével országszerte 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el.

Az Agrárminisztérium Országfásítási programjának köszönhetően Magyarország fával borított területe jelentősen növekedett az elmúlt években. A külterületek mellett, a belterületek zöldítését is támogatja a kormány, a Településfásítási Programmal, mely keretében a 10 ezer fő alatti települések igényelhettek legfeljebb 30 db sorfát a közterületek szépítésére, zöldítésére. A nagyméretű sorfák mellett a Program része a szállítás, a mulcs, a fa törzsét védő rácsok és a támasztó karók költsége is. Az őszi ültetésiszezon után tavasszal további 24 településen valósul meg faültetés, a Bakonyerdő Zrt. működési területén.

A két éve indított Településfásítási Program továbbra is helyi erdész szakemberek közreműködésével zajlik. A Bakonyerdő Zrt. munkatársai, mint az Országos Erdészeti Egyesület tagjai három megyében, 24 településen, összesen mintegy 539 fa elültetésében segédkeznék a tavaszi szezonban.

Bakonyszűcs községben március 16-án 26 darab fa elültetésére került sor. Hárs- és nyírfákat, szivargömbfát és kocsányostölgyeket ültettek, a játszótér melletti tér zöldítését ezüstnyírek szolgálják. Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a faültetésen arról beszélt, hogy a kormány fontosnak tartja az erdősültség fokozását. Tizezrével ültetnek fákat az Erdőgazdaságok, de a két éve tartó Településfásítási programban civilek és önkormányzatok is pályázhatnak facsemetékre. A cél, hogy az erdősültség aránya 2030-ra a 27%-ra növekedjen.

A faültetéssel és az erdőtelepítéssel nemcsak a szélsőséges időjárás hatásait tudjuk csökkenteni, hanem egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és a jövő generáció számára. Már egyetlen fa elültetésével, kisebb facsoportok létrehozásával, a belterületi fásítással hozzájárulunk a közös célok eléréséhez, az egészségesebb környezet megteremtéséhez, az élhetőbb települések kialakításához és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez.

Kategória: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...