XVI. Sárosfői Trófeamustra

XVI. Sárosfői Trófeamustra

Vendégeink és kollégáink, a hagyományossá váló Sárosfői trófeaszemle alkalmával tekinthették meg,

a Bakonyerdő Zrt. területén szarvasbőgés időszakában elejtett gímbikák trófeáit.

Varga László vezérigazgató úr örömét fejezte ki, hogy sokan ellátogattak a trófeaszemlére és kíváncsiak arra, hogy Veszprém megye egyik meghatározó erdő- és vadgazdálkodója, mikén bánik a reá bízott természeti értékekkel.

Pölöskei Balázs vadgazdálkodási osztályvezető értékelte a szeptemberi szarvasbőgés tapasztalatait. A tavalyi korlátozások okozta nehézségeket átvészelve az elejtett 190 gímbikából kiállított 120 trófea ízelítőt nyújt három megye és a négy tájegység elejtett trófeáiból. Szerinte a vadgazdálkodó, az érdeklődő számára a számadatok (minősítések, súlyok) helyett az a beszédes, ha személyesen is meggyőződhet róla, hogy a Bakonyerdő Zrt-nél kiegyensúlyozott vadgazdálkodás folyik, jó kezekben van a vadállomány.

A vadászat, mindig ott van az ember mellett, az emberrel együtt fejlődött.

A természet örök körforgásának a fenntartása érdekében a vadászok mindannyian felelősek - mondta Takács Szabolcs kormánymegbízott, aki szerint a látottak alapján az az ember benyomása, hogy eredményekben és élményekben gazdag szeptember áll a szakemberek mögött. Értékelte, hogy a Társaság jó példával jár a többi vadászatra jogosult előtt és hozzájárul a vadászközösség fenntartásához, a közösség formálásához az ilyen eseményekkel.

A beszédeket követően, lehetőség nyílt a látogatók számára, a kiállítás megtekintésére, a szakmai véleménycserére és baráti beszélgetésre.

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...