Összefogás és cselekvés a magyar erdőkért

Összefogás és cselekvés a magyar erdőkért

Az Országos Erdészeti Egyesület 153. vándorgyűlése Zánkán

Az erdők stratégiai fontosságára, az erdőgazdálkodás kihívásaira és a megalapozott szakmai válaszok fontosságára hívta fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület immár 153. vándorgyűlése.

A 2023. június 15. és 16. között zajló kétnapos rendezvény házigazdája idén a Bakonyerdő Zrt. volt. Az első nap ünnepi Közgyűlésére és a szakmai kitüntetések átadására a Zánkai Sport- és Rendezvényközpont színház termében került sor. A rendezvény második napján, az összegyűlt közel 800 szakember a Bakonyerdő Zrt. komplex erdőkezelésének és a bakonyi tájak kulturális, történelmi, néprajzi értékeinek bemutatását szolgáló terepi programokon vehetett részt. A napjainkban több, mint 150 éves hagyománnyal bíró Kárpát-medencei léptékű rendezvény az erdőkkel foglalkozó szakemberek legfontosabb találkozója.

Varga László a Bakonyerdő Zrt vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte, az 1976-os és a 2006—os Vándorgyűléseken Veszprém Vármegye két erdőgazdasága a szakmai irányító és hatósági szervezetekkel kiegészülve fogalmazta meg a kor erdészeti kihívásaira adandó válaszokat, és hangsúlyozta a szakmai egység jelentőségét, a fenntarthatóság elveinek szilárd képviseletét, és az ezt szolgáló, szakmán belüli és szakterületek fölött átívelő összefogás jelentőségét.

Az alapelvek mit sem változtak az idők során, sőt még erősödtek is,

éppen a kihívások folyamatos változása eredményeként. A fenntarthatóság, az erdőgazdálkodás tartamossága ugyanúgy gondolkodásunk és cselekedeteink sarokköve, mint elődeinknek volt, de egyre szélesebben és átfogóbban tudjuk értelmezni, és iránytűként használni a komplexebbé váló világ problémáinak megoldásában.

A vezérigazgató hangsúlyozta- az Egyesület Vándorgyűléseinek éppen abban áll a jelentősége, hogy a házigazda teret biztosíthat az eszmecserének, és gondolatébresztőként bemutathatja saját elképzeléseit, megoldásait. Ez a szándék vezérel minket is, és szeretnénk megragadni ezt a nagyszerű alkalmat, hogy saját szemszögünkből mutathassuk be erdő- és vadgazdálkodási, ökoturisztikai, valamint faipari tevékenységünket. Legfőképpen azt szeretnénk bemutatni, hogy miként gondolkozunk és dolgozunk azért, hogy az erdei ökoszisztémákat minél teljesebb módon megőrizzük, a megújított erdők természetességét növeljük, a természet-közeli erdőgazdálkodást minél teljesebb körben biztosítsuk úgy, hogy közben a vállalkozások és a lakosság faanyag iránti igényeit megfelelő minőségű faanyaggal kielégíthessük.

Az ünnepi közgyűlés vendégeit köszöntötte Csányi Sándor, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kiss László, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, Győrffy Balázs NAK elnök és Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár.

Az erdőterület növelése és a meglévő erdők tudatos kezelése kulcsszerepet játszik Magyarország klímavédelmi célkitűzéseinek megvalósulásában – jelentette ki Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára.

Köszöntőbeszédében rámutatott az erdőgazdálkodás előtt álló időszak öt legnagyobb kihívására, és felvázolta a megoldás érdekében eddig megtett lépéseket. Az erdőgazdálkodás közvetlen társadalmi javakat szolgáltató ágazat. Tevékenységét alapvetően meghatározzák a társadalmi igények. Az ágazat előtt álló egyik legnagyobb kihívás ezeknek a külső elvárásoknak a gyors változása. A második nagy kihívás a klímaváltozás kezelése. Az ország klímavédelmi célkitűzései nem valósulnának meg az erdőterület növelése és a meglévő erdők tudatos kezelése nélkül. Harmadik fontos kihívásként a magán erdőgazdálkodás megerősítése és fejlesztésére hívta fel a figyelmet. Az erdészet előtt álló negyedik stratégiai kihívásként a modern szakmai tudás megszerzését és folyamatos fejlesztését emelem ki. Végezetül egyetlen területet emelt ki, ahol hagyományosan sok tennivalónk van, az az ismeretterjesztés, a tájékoztatás, az ágazat pozitív társadalmi megítélésének területe.

Kiss László az Országos Erdészeti Egyesület elnöke kiemelte - A szakmánk feladata kezdetektől fogva a társadalom erdővel szemben támasztott igényeinek szolgálata. Jelen korban egyszerre kell lépést tartanunk a társadalmi igények és a környezeti tényezők felgyorsult változásával. Feladatunk az erdő – mint ökológiai rendszer és természeti erőforrás – gazdagítása, a természet megóvása, a közösség távlatos szolgálata. Ezt tükrözi a stratégiánk, erről szól munkálkodásunk. Mi, erdészek szolgáltatók vagyunk, az ökoszisztéma értékeit tartjuk fenn, és tesszük az erdő materiális és immateriális szolgáltatásait mindenki számára hozzáférhetővé. Tudjuk: csak olyan megoldások életképesek, melyek az erdőt és a társadalmat összhangban képviselik. Tudjuk, hogy a klímacélok és a közcélok nem érhetők el komplex szemléletű erdőgazdálkodás nélkül!

A házigazda Bakonyerdő Zrt. működési területe a Keszthelyi-hegységtől a Balaton-felvidékig, a Magas-Bakony és a Pápai-Devecseri síkságon át a Kisalföldig három vármegyét érint.

A természeti adottságok rendkívül változatosak, számos, egymástól jelentősen különböző erdőgazdasági táj található itt. A Bakonyban és a Balaton-felvidéken az utóbbi években jelentősen megnövekedett az erdők látogatottsága, az erdőgazdálkodás egyre nyitottabbá vált, az emberek „erdőt féltő magatartását” itt tapasztaljuk a leginkább. Magas színvonalon gazdálkodva jelentős lépéseket tett a természetközeli erdőgazdálkodás terén, hogy a klímaváltozás hatásaként egyre gyakrabban előforduló természeti katasztrófák – széldöntések, fenyő és lombos fafajok száradása, károsítók korábban nem látott mértékű elszaporodása – mellett is szakszerűen, természetközeli módon kezelje a rá bízott erdővagyont és vadállományt. Az erdőkezelés egyik stratégiai célja az örökerdő üzemmódú területek növelése. Az lehetőségek átfogó felmérést elvégezte, ami alapján a következő évtizedben mintegy 13-15 ezer hektárra (25%-a ez erdeinknek) emelkedhet a társaság által kezelt örökerdő üzemmódú terület nagysága.

Változatos erdőtársulásai közel 90%-át őshonos fafajokból álló, elegyes lomberdők alkotják. A Magas-Bakony égig érő bükkösei, a Bakonyalján fellelhető Fenyőfői ősfenyves, a Balaton-felvidék karsztbokorerdei és cseres-tölgyes állományai, a Keszthelyi-hegység rendkívül változatos faállományai, valamint a sík- és dombvidéki tölgyeseink jelentős értéket képviselnek. A hazai erdőtársulások közül szinte valamennyi fellelhető nálunk.

A természetközeli erdőgazdálkodással kialakult élőhelyi sokszínűség nem csupán az erdei fauna számára biztosítja a kedvező életfeltételeket, hiszen az így kezelt erdők biodiverzitása, egyensúlya, ezáltal a klímaváltozás hatásaival szembeni ellenállóképessége is növekszik. Az Erdőgazdaság eredményes termeszétmegőrző gazdálkodását mi sem bizonyítja jobban, hogy gazdálkodással érintett területén belül egy nemzeti park, egy geopark, két tájvédelmi körzet – a Magas-Bakonyi TK és a Somló TK –, kilenc természetvédelmi terület, valamint 850 védett természeti érték – forrás, halomsír, kunhalom, barlang, láp és víznyelő – található. Gazdálkodási területének 65%-a védett és Natura 2000 besorolású, melyen belül négy erdőrezervátum, több mint 1000 hektár területtel. Ez bizonyítja talán a legjobban, hogy a térségben a fenntartható erdőkezelés, valamint az aktív természetvédelem szempontjai kölcsönös és megfelelő hozzáállás mellett hosszabb távon is biztosítani tudják a védelmi, gazdálkodási és turisztikai értékek fennmaradását.

Évtizedek alatt kialakította és folyamatosan fejleszti

részben pályázati forrásokból, ökoturisztikai objektumait, kirándulóhelyeit.  4 erdei iskolát, több különböző felszereltségű erdei szálláshelyet, mint pl. Sárosfői vendégház, Hubertlak, Kisrodostó kulcsosház; vadasparkot Balatonfüreden és egy Látogatóközpontot üzemeltet Gyenesdiáson. Összesen 11 erdei kilátót, 8 tanösvényt és 2 erdei tornapályát tart fenn. Népszerű kiránduló helyei többek között a Badacsony, Somló, Gerence-völgy, Cuha-szurdok és a Koloska-völgy. Két útvonallal (Bakony és Balaton-felvidék) vesz részt az Erdei Vándortábor programban, valamint a Gyenesdiási Élményközpontban található jurtatábor ad otthont a Bringás Vándor program csoportjainak.

A klasszikus erdőgazdálkodási tevékenység mellett jelentős faipari tevékenységet is folytat – ebben markánsan különbözik sok más erdőgazdaságtól. Ez egyszerre lehetőség és felelősség is, hiszen magasabb hozzáadott értékű termékeket tudunk előállítani, egyúttal számtalan üzleti kapcsolaton keresztül mélyebben beágyazódunk a térség, sőt a térségen túli területek gazdasági életébe is.

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...