Bakonyszentlászlói Erdészet

A Bakonyszentlászlói Erdészet a Magas-Bakony észak-nyugati lejtőin és a Bakonyalján terül el változatos természeti adottságú területeken, 200-600 méter tengerszint feletti magasságban 8200 ha-on. Az Erdészet területén egyaránt előfordulnak hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki állományok. Területfoglalás alapján fő fafaj a cser, amit a bükk, erdeifenyő, gyertyán, akác és tölgy követ. Természetközeli erdőgazdálkodást folytatunk, aminek megfelelően 90 %-ban fokozatos felújítóvágásokkal újítjuk fel erdeinket. Évente mintegy 400 ezer csemetét ültetünk és 20 q makkot rakunk el. Éves fakitermelésünk 35 ezer nettó m3. A tűzifa jelentős részét a környékbeli kereskedőknek értékesítjük. Erdészetünk vadászterülete 6060 ha, ahol mind az öt magyarországi nagyvad megtalálható.

Közjóléti objektumaink közül legfrekventáltabb a Cuha-völgyi Kirándulóerdő és Tanösvény, ahol évente mintegy 100 ezer kiránduló fordul meg. A Cuha-völgyben halad a műemléki védettség alatt álló 11. számú vasútvonal, ami alagutakon és viadukton vezet át.

Érdemes még ellátogatni a következő helyekre is: Ördögrét, Pakucs-pihenő, Fenyőfői Ősfenyves, Hódos-éri Ciklámenes, Likas-kő, Pápalátó-kő.

Elérhetőség:
Bakonyszentlászlói Erdészet

8431 Bakonyszentlászló, Petőfi Sándor u. 5.
Tel.: +36 88/595-740
Fax: +36 88/585-740
E-mail: bszlaszlo@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Szórádi Zalán
mobil: +36 30/348-2540

Erdészeti térkép: 

Gazdálkodás, Érdekességek BakonyszentlászlónHírek

Kedvezményes dámbika vadászat (Visszavonva)

A Bakonyerdő Zrt. Devecseri, Bakonyszentlászlói és Farkasgyepűi Erdészeteinek vadgazdálkodási területén 2016. október 24-től

10% kedvezményt

biztosítunk selejt dámbika vadászatra.

Erdőlátogatási korlátozás a Cuha-völgyben
Erdőlátogatási korlátozás a Cuha-völgyben

A Bakonyerdő Zrt. erdőlátogatási korlátozást vezet be a Bakonyszentlászlói Erdészet területén található Cuha-völgyi Kirándulóerdő és tanösvény útszakaszain és az azt körülvevő erdőterületeken. A korlátozás 2016. október 24. és december 31. között érvényes.

FIGYELEM! Fokozott ellenőrzés erdeinkben
FIGYELEM! Fokozott ellenőrzés erdeinkben

A Bakonyerdő Zrt. Bakonyszentlászlói Erdészete felhívja az erdőlátogatók figyelmét, hogy 2015. december 4. és 6.

Pusztul a Fenyőfői Ősfenyves
Pusztul a Fenyőfői Ősfenyves

A 2011 óta tartó szárazság, valamint a következményeként fellépő gombafertőzés és a szú okozta károk miatt mintegy 4-6 ezer köbméter fát, elsősorban a több, mint 40 éve telepített fenyveseket kell teljesen kivágni fél év alatt a Bakonyszentlászlói

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...