Articles

Társaságunk gyöngyszeme

A vadászati feladatok mellett a sárosfői tavaknál halászati feladatot is végzünk. Ennek keretében hagyományos tavi halakat nevelünk, de foglalkozunk pisztrángtenyésztéssel is. Társaságunk gyöngyszeme a sárosfői tórendszer, amelyet gróf Esterházy Ferenc hozott létre, az átadásuk 1907-ben volt. A tórendszer hat kisebb tóból áll, összterületük 32 hektár. Három tó az évtizedek alatt feltöltődött, eliszaposodott, benőtte a nád. Ezek karbantartását, felújítását tervbe vette az erdőgazdaság.

Sokszínűségünk

A Bakonyerdő tehát állami erdőterületeket kezel. Társaságunk felett az állam tulajdonosi jogait a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolja, az erdő és más művelési ágú területek tulajdonjoga pedig a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez tartozik. Az állami erdőkben alapvető elvárás a fenntartható módon történő erdőgazdálkodás. Ez jelenti az erdők természetközeli kezelését; a védelem alatt álló területeken a védelmi és gazdálkodási érdekek összhangját; a megújított erdők szerkezetének lehetőség szerinti javulását.

Festetics Imre

Tolnai gróf Festetics Imre (Ság, 1762. december 2. – Kőszeg, 1847. április 1.) nagybirtokos, genetikus.
1782-ben lépett be a hadseregbe, és részt vett az utolsó török elleni harcokban. 1790-ben Bukarestnél megsebesült, kérelmére leszerelték. 1791-ben vette feleségül Boronkay Katalint. Testvérével, Festetics Györggyel, örökösödési vitáik voltak. 1807-ben tagja volt az országgyűlés határszéki választmányának. Kőszegen és Kőszegpatyon élt.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...