2014. augusztus 18-tól nem kell lemaradnod semmiről, hiszen webkameráinkon láthatod a népes kecske család, a dagonyázó bivalyok és Szamócáék kalandjait a Festetics Imre Állatparkban.
Bár kameráink éjjel a pók csapdájába esnek, napközben azonban bármikor, élőben megnézheted őket, ehhez nem kell mást tenned, mint az alábbi kameraképeknél a "Tovább" linkre kattintani, vagy az alábbiak szerint a térképen.
A nagy létszámmal történő jelentkezés miatt két napos program kerekedett a jeles napok alkalmából. A napsütéses szép időnek köszönhetően vidáman teltek a napok a gyerekek társaságában. Első nap, március 20-án a felső tagozatosokat láttuk vendégül a hamarosan elkészülő tanösvényükön. Számukra egy mélyebb ismeretanyaggal, az eddig tanultak
kiegészítéseként, kibővített túrával készültünk, míg március 21-én az alsósok társaságában az újra, az érdekességekre irányult a kirándulás. A pénteki túrára ellátogatott az ország első számú vérebe, Marci kutya is, a gyerekek nagy örömére.
A 2011 óta tartó szárazság, valamint a következményeként fellépő gombafertőzés és a szú okozta károk miatt mintegy 4-6 ezer köbméter fát, elsősorban a több, mint 40 éve telepített fenyveseket kell teljesen kivágni fél év alatt a Bakonyszentlászlói Erdészet területén.
A fakitermelések érintik a Fenyőfői Ősfenyves Természetvédelmi terület 130-150 éves erdőállományait is. A fenyőfői homoki ősfenyves Fenyőfő és Bakonyszentlászló között található. Ez a homoki erdeifenyves (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) növénytársulás egyetlen magyarországi termőhelye.