Erdei iskolák

Leírás erdei iskolák

Erdők Nemzetközi Napja és a Víz Világnapja a Bakonyi Kisbetyárban

A nagy létszámmal történő jelentkezés miatt két napos program kerekedett a jeles napok alkalmából. A napsütéses szép időnek köszönhetően vidáman teltek a napok a gyerekek társaságában. Első nap, március 20-án a felső tagozatosokat láttuk vendégül a hamarosan elkészülő tanösvényükön. Számukra egy mélyebb ismeretanyaggal, az eddig tanultak

kiegészítéseként, kibővített túrával készültünk, míg március 21-én az alsósok társaságában az újra, az érdekességekre irányult a kirándulás. A pénteki túrára ellátogatott az ország első számú vérebe, Marci kutya is, a gyerekek nagy örömére.

Sárosfői Alkotóház

Férőhelyek száma:
2 db 4 ágyas szoba közös fürdőszobával, konyhahasználattal, valamint sátorhelyek állnak előre egyeztetett időpont alapján az idelátogatók rendelkezésére.

Szolgáltatás:
20 fős megfelelően felszerelt tanterem: TV, videó, DVD, szakkönyvek.

Programok:
A tavak és környezete páratlanul értékes vizes élőhely. Lehetőség kínálkozik állat- és madár megfigyelésre. A tavak mellett, külső megjelenésében eredeti állapotra helyreállított erdészházban, alkotóházat hoztunk létre iskolai és más csoportok részére. Mód van fotó és egyéb szakkörök foglalkozásainak, illetve iskolák környezeti nevelési programjainak lebonyolítására.

Megközelítés:
A Sárosfői Alkotóház és halastavak a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészetének területén található. Devecser - Sümeg útvonalhoz Nemeshany községben csatlakozó műszelvényes, időjárás biztos makadám úton.

Sárosfői Alkotóház
Cím: Bakonyerdő Zrt.; Devecseri Erdészet
8460 Devecser, Pápai u. 23/1.
Elérhetőség:
Farkas Zsuzsanna: +36 30/408-7466
Telefon: +36 88/512-500
Fax: +36 88/512-512
E-mail: devecser@bakonyerdo.hu
NTAK regisztrációs szám: PA19001725

Videóbemutató:

{flv}1201x{/flv}


Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskola

A Dunántúl egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag vidéke a Bakony térsége. A hegység lábánál húzódó, a hajdani betyárok búvóhelyeként elhíresült Gerence-patak völgyében fekvő Huszárokelőpuszta ad otthont a környezettudatos gondolkodást és magatartást célzó, élményekben gazdag, tapasztalatszerzésen alapuló foglalkozások, túrák, kirándulások számára alkalmas Erdei iskolának, mely 2012 óta segíti a környezeti nevelést.

Pages

Subscribe to RSS - Erdei iskolák

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...