Balatonfüredi Erdészet

A Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészete nagyobbrészt a Balaton-felvidék Zánka és Balatonfűzfő között fekvő lankás dombjain, valamint a Déli-Bakony földrajzi területén, a Szigliget-Tapolca-Nyirád-Szőc-Taliándörögd-Nagyvázsony-Zánka községek által határolt területen helyezkedik el. Az Erdészet közel 12.000 ha állami erdőt kezel a térségben. A csodálatos képet nyújtó karsztbokorerdők és a zömében cseres erdőtársulások méltán kedvelt célpontjai a pihenni vágyó turistáknak. 

A terület talajviszonyai a sokféle alapkőzetnek (permi vörös homokkő, mészkő, dolomit, bazalt, lápi kotu) köszönhetően változatosak, ezt hűen tükrözi az erdészet faállományának változatossága is. Ezen változatos talaj és domborzati viszonyoknak köszönhető, hogy nem sok olyan Magyarországon honos fásszárú faj van, amely az erdészet területén ne fordulna elő. Az erdők fafajösszetételében a cser a domináns fafaj, emellett a bükk, a kocsánytalan tölgy, a molyhostölgy és a feketefenyő jellemző.

A kezelésünkben álló területek 22%-a védett, 51%-a pedig Natura-2000-es terület. Az illetékes természetvédelmi hatósággal és a nemzeti park szakembereivel a kapcsolatunk szoros és konstruktív. Fő célunk, hogy hosszútávon biztosítsuk a tartamos erdőgazdálkodást a védelmi és közjóléti funkció megerősítésével.

Az erdőfelújítást az arra alkalmas állományokban mindenhol természetes úton végezzük. A zömében cseres, kocsánytalan tölgyes állományok felújítása jelenti az erdészet fő feladatát. Az erdészet eredményessége a természetes felújítások sikerén múlik, hiszen a fakitermelési lehetőségeknek a megjelent és megkötött újulat az alapja. A fakitermelés legnagyobb szeletét a fokozatos felújító vágások bontó-, és végvágásai adják.

Jelentős volumenűek az egészségügyi termelések. Ezeknek zöme a feketefenyő pusztulása miatt válik szükségessé. Nagy problémát jelent a feketefenyő általános pusztulása. Fő feladatunk a mielőbbi, kíméletes technológiájú egészségügyi termelés elvégzése és a lomberdővé alakítás megkezdése és véghezvitele.

A gyenge állományok a választék-összetételre is rányomják bélyegüket. A kitermelt faanyag több mint 95%-a csak tűzifának alkalmas.

Erdőterületeink kedvelt kirándulóhelyek.

Sokezres tömeg kikapcsolódását szolgálja a balatonfüredi Koloska-völgy, melyben 2013 nyarán nyílt vadaspark. A park természetes környezetben, megfelelő méretű életteret biztosítva mutatja be Magyarország vadfajainak egy részét.

A Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei iskolánk 2004-ben kezdte meg működését, mely a Művészetek völgye és a Káli medence határán, Balatoncsicsón található. Az érdeklődőknek gazdag környezetnevelési programokat kínálunk; célunk a fiatal nemzedék természetes környezet iránti érdeklődésének felébresztése.

Elérhetőség:
Balatonfüredi Erdészet

8230 Balatonfüred, Táncsics Mihály u.19.
Tel.: +36 30/631-4109
Balatonfüredi pénztár: +36 30/110-6255
Monostorapáti pénztár: +36 30/500-6928
E-mail: balatonfured@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Némethi Kálmán
mobil: +36 30/742-1887

Erdészeti térkép: 

Gazdálkodás, Érdekességek BalatonfüredenHírek

Balatonfüredi Erdészet
A Balatonfüredi Erdészet ismét a régi helyén

A Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészete értesíti a tisztelet lakosságot/érdeklődőket, hogy az erdészetet érintő átalakítási és bővítési munkák befejeződtek. Az erdészetet ismét a régi, megszokott helyén lehet elérni.

A Balatonfüredi Erdészet új elérhetősége
A Balatonfüredi Erdészet új elérhetősége

A Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészete értesíti a tisztelet lakosságot/érdeklődőket, hogy az erdészet az átalakítási és bővítési munkák befejezéséig az alábbi új címen érhető el. Ennek várható időtartama 2016.

Tűzifa rezsicsökkentés
Tűzifa rezsicsökkentés

A Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészete területén található Balatonfüredi Tűzifaudvaránál 2015. június 1. és 2015. augusztus 31.

Tűzifa rezsicsökkentés
Tűzifa rezsicsökkentés

A Bakonyerdő Zrt. Bakonybéli-, Farkasgyepűi- és Balatonfüredi Erdészeténél 2015. január 16-tól 2015. február 28-ig 10%-kal csökkenti a lakossági cser és tölgy tűzifa árát. A program az erdőgazdaság által házhozszállított tűzifára vonatkozik. Áraink:

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...