Tartalom

Az erdő a belvárosba költözik

Az állami erdőgazdaságok szeptember 8-9. között Budapest szívében, a Szabadság téren mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló ismeretterjesztő programokat és interaktív bemutatókat többek között a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók, valamint bábszínház és Állatijó Bemutató is színesíti. A rendezvény látogatása és a programokon való részvétel ingyenes!

Karbantartás alatt a Berzsenyi kilátó

A Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészete felhívja a kirándulók, túrázók figyelmét, hogy a Berzsenyi kilátó 2017. augusztus 29-től  karbantartási munkálatok miatt előre láthatólag szeptember végéig nem látogatható. Egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kilátó látogatását minden vendég csak saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe!

III. hely a Vadász Többtusa Lőbajnokságon

A Bakonyerdő Zrt. szervezésében idén augusztus 10-én került sor a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságára. A helyszín a gyenesdiási BEFAG Erdész Lövészklub lőtere volt, ahol a 13 csapat és több egyéni részvételével 66 versenyző teljesítette a rekkenő hőségben a lövész feladatokat.

Juhász- és Pásztorkutyák CAC Kiállítása

A MEOESZ és a Bakonyerdő Zrt. szervezésében az idei évben is megrendezésre kerül a Juhász- és pásztorkutyák CAC Kiállítása. A rendezvénynek Devecseri Erdészetünk Sárosfői Vadászháza ad otthont, ahol számos kísérő programmal várjuk a látogatókat.

Gyermek Jézus kegyhely a Koloska-völgyben

2017. július 20-án Böjte Csaba atya szentelte fel a Koloska-völgyben azt a Gyermek Jézus kegyhelyet, melynek gondolata a tavalyi szentmise alkalmából fogalmazódott meg benne. A Bakonyerdő Zrt. kedves kötelességének érezte, hogy méltó helyet találjon a szobornak.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...