Ökoturisztika a Balaton-felvidéken

Gyakorlat a természetben

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. ”Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.
Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola

Hazánk egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag térsége a Balaton-felvidék. E térség biológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti sokszínűségének bemutatásában jelentős szerepet kap a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola, amely 2004-ben kezdte meg a működését. Ez volt a vállalat első erdei iskolája. 2010-11-ben jelentős infrastrukturális fejlesztést végeztünk.

Meglátni, megismerni, megszeretni, megvédeni

A vadbemutatók hozzájárulhatnak a környezeti neveléshez: a látogatók – kortól és nemtől függetlenül – tapasztalatokat szerezhetnek a közvetlen környezetükről, az ott élő állatokról, testközelből ismerhetik meg az életüket, viselkedésüket.

Állatbemutatóinkkal erősíthetjük az ökológiai szemléletmód kialakulását, beágyazódását, programlehetőséget kínálva növelni tudjuk a Balaton idegenforgalmi vonzerejét. E célok figyelembe vétele mellett hoztuk létre Balatonfüreden a Koloska-völgyi Vadasparkot, valamint Keszthelyen a Festetics Imre Állatparkot.

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés. Amit hallok – elfelejtem; Amit látok – megismerem; Amit csinálok – megtanulom. Erdei iskolai programjaink célja, hogy természetes környezetben, gyakorlati tapasztalatszerzés és megfigyelés során új ismereteket szerezzenek a gyerekek és felnőttek egyaránt

Erdei iskolák, Turisztika, ProgramokHírek

Jurtatábor a Balaton-felvidéken
Jurtatábor a Balaton-felvidéken

Egy kis Bakony, egy kis Balaton. Az Országos Kerékpáros Vándortábor program lelkes résztvevői hétnapos, 216 km-t felölelő kerékpártúra során felfedezik az északi part elbűvölő dombvidékét, és az időjárástól függően, akár többször is lubickolhatnak a Balatonban. A Festetics Imre Élményközpont udvarán a három évszakos használatú jurtatáborban hat darab, 6 m átmérőjű, dupla hőszigeteléssel készült, „ATILLA” típusú jurta került telepítésre.

Áradás a Cuha-völgyben
Áradás a Cuha-völgyben

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, túrázókat, hogy a Bakonyszentlászlói Erdészet területén található Cuha-völgyben – az elmúlt hetek esőzései következtében megáradt patak miatt – a közlekedés balesetveszélyessé vált.

Tavaszi nagytakarítás Balatonfüreden
Tavaszi nagytakarítás Balatonfüreden

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) tavaszi nagytakarításra hívta a kirándulókat, erődjárókat. A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciót március 21-én az Erdők Nemzetközi Napján indították, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tartott.

Élőhelyvédelem a Tihanyi Őrtorony kilátónál
Élőhelyvédelem a Tihanyi Őrtorony kilátónál

A Bakonyerdő Zrt. szerepet kíván vállalni ezen hatások mérséklésében, kiváltásában. Ennek első lépéseként megbízást adott a térséget részletesen elemző Közjóléti létesítési (fejlesztési) terv elkészítésére.  A közös terepi bejárás után a tervben megfogalmazott fejlesztési javaslatok a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, a Sajkodért Egyesülettel, az Önkormányzattal egyetértésben és az illetékes hatóságok jóváhagyása mellett valósultak meg.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...