Felfedező kaland a magyar erdőkben

Felfedező kaland a magyar erdőkben

Középiskolás tanulókból álló háromfős csapatok 2016. október 31-ig jelentkezhetnek az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) „Fedezd fel az örökséged!” című erdőismereti vetélkedőjére. A 2017. január végéig tartó verseny két részből: egy online elméleti, majd egy gyakorlati, terepi fordulóból áll. A résztvevők eközben megismerhetik gazdag természeti örökségünk és a magyar erdőgazdálkodás titkait, illetve értékes túrabolt-utalványokkal is gazdagabbak lehetnek.

Magyarországon több évszázados hagyományra tekint vissza a tervszerű erdőgazdálkodás, amelynek eredményeként az első világháborút követő 10 százalékról mára 20 százalékot meghaladó mértékre nőtt az erdővel borított területek nagysága hazánkban. Közös természeti örökségünket jelentik a hazai erdők, amelyeknek mélyebb megismerése a felfedező korba lépő generációk örökzöld kalandja. Alig ért véget az országszerte 50 helyszínen csaknem 150 programot kínáló, magyar fiatalok ezreit megmozgató XX. Erdők Hete rendezvénysorozat, most egy újabb program segít szorosabbra fűzni a fiatalok és az erdők kapcsolatát.

A magyar erdészek idén 150 éves szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület „Fedezd fel az örökséged!” címmel új, kétfordulós erdőismereti vetélkedőt hirdet a Magyarországon tanuló 9-12. osztályos középiskolások körében, amellyel az erdő és az erdészeti munka megismerésének kalandjára csábítja a fiatalokat.

A vetélkedő egyben a középiskolásoknak kiírt európai erdőgazdálkodási és erdőismereti verseny, az YPEF (Young People in European Forests) jövőre Magyarországon tervezett nemzetközi döntőjének felvezetője is, mind szellemiségét, mind az érintett témaköröket illetően.

A jelentkezéseket az OEE 2016. október 31-ig várja a fedezdfel@oee.hu e-mail címre, a „Fedezd fel az örökséged!” vetélkedő további részletei az alábbi felhívásban találhatóak.

A program megvalósítását a Földművelésügyi Minisztérium támogatja.

Letölthető dokumentumok: 

Kategória: 

Címkék: 

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...