Bakonyszentlászlói Erdészet

A Bakonyszentlászlói Erdészet a Magas-Bakony észak-nyugati lejtőin és a Bakonyalján terül el változatos természeti adottságú területeken, 200-600 méter tengerszint feletti magasságban 8200 ha-on. Az Erdészet területén egyaránt előfordulnak hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki állományok. Területfoglalás alapján fő fafaj a cser, amit a bükk, erdeifenyő, gyertyán, akác és tölgy követ. Természetközeli erdőgazdálkodást folytatunk, aminek megfelelően 90 %-ban fokozatos felújítóvágásokkal újítjuk fel erdeinket. Évente mintegy 400 ezer csemetét ültetünk és 20 q makkot rakunk el. Éves fakitermelésünk 35 ezer nettó m3. A tűzifa jelentős részét a környékbeli kereskedőknek értékesítjük. Erdészetünk vadászterülete 6060 ha, ahol mind az öt magyarországi nagyvad megtalálható.

Közjóléti objektumaink közül legfrekventáltabb a Cuha-völgyi Kirándulóerdő és Tanösvény, ahol évente mintegy 100 ezer kiránduló fordul meg. A Cuha-völgyben halad a műemléki védettség alatt álló 11. számú vasútvonal, ami alagutakon és viadukton vezet át.

Érdemes még ellátogatni a következő helyekre is: Ördögrét, Pakucs-pihenő, Fenyőfői Ősfenyves, Hódos-éri Ciklámenes, Likas-kő, Pápalátó-kő.

Elérhetőség:
Bakonyszentlászlói Erdészet

8431 Bakonyszentlászló, Petőfi Sándor u. 5.
Tel.: +36 88/595-740
Fax: +36 88/585-740
E-mail: bszlaszlo@bakonyerdo.hu
Erdészet igazgató: Szórádi Zalán
mobil: +36 30/348-2540

Erdészeti térkép: 

Gazdálkodás, Érdekességek BakonyszentlászlónHírek

Napelemekkel bővült a Hódoséri Vendégház
Napelemekkel bővült a Hódoséri Vendégház

Társaságunk környezettudatos szemléletét támogatva az épületen a 2020. október 1- 2020. december 31. közötti időszakban lezajló fejlesztéssel egy, a hálózatra termelő napelemes rendszer került kiépítésre, melynek eredményeként a Vendégház villamos energia fogyasztása csökkent.

Időszakos erdőlátogatási korlátozás a Cuhában
Időszakos erdőlátogatási korlátozás a Cuhában

Sajnálatos módon a völgyben is megjelent a kőrispusztulás, ami a magas kőris száradását, pusztulását okozza. A biztonság és a balesetek elkerülése érdekében a pusztuló, valamint a tanösvényre és a pihenőhelyekre veszélyt jelentő fák kitermelését kell elvégeznünk

Erdőlátogatók figyelem!

Tájékoztatjuk a tisztelt erdőlátogatókat, hogy a vaddisznó szaporodási és a gímszarvas agancs vetési időszakában a vadállomány különösen érzékeny az emberi zavarásra. A vad nyugalmának biztosítása érdekében a Bakonyerdő Zrt. a kezelésében lévő erdőterületeken

2018. április 30-ig csak a kijelölt turista utakon engedélyezi az erdőlátogatást.
Pihenés a Cuha-völgy kapujában
Pihenés a Cuha-völgy kapujában

"Az erdőgazdaság kiemelt feladatának tekinti, hogy a társadalommal megismertesse az erdőben folyó szakmai munkát, az erdőgazdálkodás célját is, melyhez nagy segítséget jelentenek a hódosérihez hasonló szálláshelyek" – hangsúlyozta Varga László 2017. október 27-én a Bakonyszentlászlói Erdészet területén lévő Hódoséri Vendégház ünnepélyes átadásán.

Oldalak

Mi a véleménye az erdőről,
erdőgazdálkodásról?

Részletek itt

Felelősségteljes erdőgazdálkodás

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre! Értesítjük aktuális akcióinkról, eseményeinkről ...